El Camino

B. Márti és F. Krisztián, egyházközségünk két vállalkozó szellemű fiatal tagja elhatározta, hogy végigjárja a híres El Camino zarándokutat. Az alábbiakban olvashatnak – Márti leírásában – a történtekről.

Azt mondják, ez az ősrégi út a Tejút alatt húzódik . . .
Még 2007. novemberében Krisztiánnal elhatároztam, hogy tavasszal elindulunk El Caminót járni. Nyugodt lélekkel bíztam magam Kriszre, hiszen ő sokat tapasztalt zarándok lévén kétszer megjárta a majd 900 km-es utat.

Tehát novembertől visszaszámlálásba kezdtünk: bizony nem árt a zarándoklatra több szempontból is fölkészülni.

1. Szellemi készülődés: néhány spanyolóra, a zarándoklatról szóló könyvek kikölcsönzése a könyvtárból, interneten böngészés a témáról.
2. Anyagi fölkészülés: megkezdődik a gyűjtögetés minden hónapban a kis fizetésből. Mi persze útiköltséget spóroltunk azzal, hogy stoppal tettük meg az utat Magyarországtól a Camino kezdetéig és vissza.
3. Lelki készülődés: lelkileg is rá kell hangolódnunk az útra, ebben sokat segít az ima, aminek pozitív ereje van. Krisszel kértem az Atya segítségét az út sikeres végigjárásához. Mindketten szándékokkal indultunk el: egymásért, valakikért, valamiért fölajánlva a hosszú utat. Azért is jártuk végig a Caminót, hogy megmutassuk, hogy egy természetellenesen fölgyorsult világban is lehet úgy élni, hogy Istennel, embertársainkkal és magunkkal harmóniában legyünk. Ebből a harmóniából hozunk haza a többieknek is.
4. Fizikai fölkészülés: jó az, ha sportos múltja, élete van az embernek. De elkezdeni sohase késő. pl. gyalog menni a munkahelyre. Hátizsákkal gyalogoljunk lakóhelyünk körül, először kisebb, majd nagyobb távokat, szem előtt tartva a fokozatosság elvét. Igaz, aki alföldön lakik, hegyek helyett csak vakondtúrásokkal találkozik. Föltétlen be kell szereznünk egy jó bakancsot, amit időben törjünk, járassunk be (3 hét gyaloglás után több éves, kényelmes bakancsom is föltörte a sarkam, de beszereztem 3 db rugalmas pólyát, eggyel bekötöttem a sarkam, így kiválóan tudtam tovább gyalogolni).

Attól is emlékezetes ez az út, hogy a zarándoklat alatt ünnepeltük 44. szülinapomat, két négyes, ami újjászületés is életemben.

2008. március elején indultunk, hogy biztosan odaérjünk a nagyhétre, illetve a Húsvétot spanyol módra ünnepeljük.

St. Jean Pied de Port francia kisvároskából indul a Camino legnépszerűbb és zarándokszállásokkal legkiépítettebb, egyik leghosszabb útja: a francia Camino. Itt megkaptuk a credenciált, vagyis a zarándok útlevelet, amely biztosítja a zarándok számára az olcsó zarándokszállásokat és igazolja, hogy végigjártuk a Caminót. Ennek alapján kapjuk meg Compostellában az oklevelet zarándoklásunkról, aminek főleg eszmei értéke van az egyén számára.

Elindultunk, átkeltünk a Pireneusokon, ahol átevickéltünk egy hatalmas hóviharon, mobilon a hegyimentőkkel tartva a kapcsolatot, csapzottan eltaláltunk a Pireneusok túlsó oldalán levő spanyol Roncesvalles zarándokfalucskába, ahol segítőkész francia barátunk Jean Pierre várt ránk. Jean Pierre javaslatára ugyanis kis hátizsákkal indultunk neki a hegyeknek. Jean Pierre utánunk hozta autóval 20- 26 kg-os hátizsákjainkat.

3 nap kivételével esős, hideg, szeles időjárásban gyalogoltunk mezőn, hegyen-völgyön keresztül, no meg kifogtuk a havas Húsvétvasárnapot, ami szokatlan Spanyolban.

Volt, amikor egymással jókat beszélgettünk, nevettünk, együtt imádkoztunk a hosszú, fárasztó gyaloglás közben, így átélve az Úr Jézus nagypénteki szenvedését érettünk, emberiségért. Viszont megteremtettük egymás számára a csöndet is: 10 m-re haladtunk egymástól, így mindketten (akár hangosan is) tudtunk beszélgetni az Úrral, ami a végtelen természetben igen lélekfölemelő.

“A csönd jóbarát, amely nem hagy el sohasem.” (kínai közmondás)

Bizony két és fél hét gyaloglás után pszichikailag és testileg is lemerültünk. A pokolba kívántuk akkor a gyaloglást, de az meg sem fordult a fejünkben, hogy föladjuk. Korábban érkeztünk a zarándokszállásra, csökkentve az aznapra tervezett kilométereket. 12 órai alvás után másnap reggel mintha kicseréltek volna bennünket, újult erővel indultunk tovább. Tehát ilyen esetben az alvás gyógyszer!

Láthattunk egy szép nagycsütörtöki menetet, ahol a nép előtt hosszú ruhás, csuklyás emberek vitték a hét tőrrel átjárt szívű fájdalmas Szűzanya szobrát. Húsvétvasárnap pedig spanyolos kisfalusi föltámadási körmeneten vettünk részt, ahol az ünnepi körmenet a templom előtt kettévált, egyik menetben a fölvirágozott Istenszülő szobrot, másikban pedig a föltámadt, fölvirágozott Jézus szobrot vitték. Majd az utcákat megkerülve a két menet találkozott egymással.

Mint a legtöbb zarándok, mi is sok fotót készítettünk és naplót írtunk minden egyes napról. Érdekes, magyarokkal nem találkoztunk, viszont a világ minden tájáról jöttek zarándoktársaink. Részlet a naplómból:
……Ezen a vacsorán pláne úgy éreztem, hogy minden zarándoktársat egy szép közös cél vezérel: a természeten keresztül fölfedezni Istent és a régi városfalak, a múlt alkotásai előtt megállni tisztelettel. Mindenkin egy nagy békesség uralkodik. Keverednek a különböző nyelvek, sokszínűek vagyunk, ettől oly színes a világ. De mindenki tudja és kívánja a másiknak, hogy: Buen Camino! Jó utat!

A sors iróniája, hogy 540 km után Krisz lába lerobbant, őneki, aki már kétszer végigjárta az utat, föl kellett adnia. Így Astorgától busszal mentünk Santiagóig, hogy láthassam a várost. Az út háromnegyedét megtettük, viszont együtt tértünk haza, hisz egy jelmondattal indultunk útnak: ” Együtt kezdjük, együtt fejezzük be a zarándoklatot.”
Elhatároztam, hogy újra, teljesen végigjárom a Caminót. Hadd írjak le még néhány tapasztalatot:
– Egész évben lehet menni Caminót járni, de legjobb tavasszal és ősszel, hisz akkor: nincs szúnyog, nincs meleg, nincsenek sokan.
Legjobb április elejétől útnak indulni, akkor már több albergue, vagyis zarándokszálló nyitva van, április 15-ig azonban Galícia tartományban a zarándokszállókon becsületkassza van.
– A banális bulvárlapok fogyókúraajánlataival szemben: egészséges és természetes fogyókúra a gyalogtúra. Én 540 km gyaloglás után 6 kg-ot fogytam.
– Nehéz hátizsákkal ne induljunk útnak! Edényt, élelmet, tisztálkodószereket nem érdemes vinni, csak a minimálisat, ott minden beszerezhető. De ehhez kell: pénz, pénz és pénz!
– Jó tudni, hogy a spanyol állam védi a zarándokokat. Ezt meg is tapasztaltuk utunk során, ami a segítőkészségben nyilvánult meg Pamplonában: késő este az önkormányzati rendőrség és Patrik segítségével jutottunk kedvező szálláshoz.
Végig éreztük Isten és a Szűzanya gondviselését.
Az úton voltak lelki, fizikai megpróbáltatásaink. A Camino erről is szól. Hiszen vívódás, küzdés árán jutunk el a célhoz, érünk meg valamire. A kagyló is fájdalom árán termi meg, izzadja ki igazgyöngyét. Érdekes ez az egybeesés: a Camino jele is a kagyló, amit a magyar színű szalaggal együtt a hátizsákunkra tettünk.